Tóth Zoltán - REPUBLIC

Új formátumban folytatja Tóth Zoltán, a Republic alapítótagja

Egy különleges felvidéki koncerttel indult útjára a megújult felállású zenekar, amely mostantól a Tóth Zoltán – REPUBLIC (1990–2013) névformátumban folytatja működését. Az új korszak nemcsak névváltozást, hanem zenei és közösségi megújulást is jelent, miközben hű marad a Republic klasszikus értékeihez.

A zenekar történetében fontos mérföldkő, hogy Szabó „Bundás” András, a Republic egykori hegedűse hivatalosan is csatlakozott állandó tagként. Az ő visszatérése tovább erősíti azt a zenei folytonosságot, amely a rajongók számára is különösen értékes. 

A debütáló koncertre 2026. június 27-én került sor a Felvidéken, a Kassa környéki, kultikus hangulatú Debrődi Szent László búcsún. A fellépés nemcsak a zenekar számára volt felemelő élmény: a szép számú közönség jelenléte és lelkes fogadtatása is azt jelezte, hogy a Republic-dalok öröksége ma is élő és fontos. 

Az új formáció célja, hogy a Kék és Narancssárga korszak utáni időszakban is hitelesen vigye tovább a zenekar szellemiségét, miközben friss energiákkal és új lendülettel szólítja meg a közönséget. 

„Halljuk egymást!” – fogalmaz Tóth Zoltán, az eredeti Republic együttes alapító tagja, aki számára ez az új fejezet egyszerre jelent visszatekintést és előrelépést.

[https://zene.hu/20260703_uj_formatumban_folytatja_toth_zoltan_a_republic_alapitotagja]